|
Üdvözöllek Bonita lapján.
Bonita tibeti terrier szuka, 2007. július 11-én született Érden, a Gold Jack' Daw kennelben, öt testvérével együtt. A mamájával töltött idő nagy boldogságban telt mind a kutyáknak, mind az őket kiszolgáló embereknek. Nagyon meleg nyár volt, ők egy nagy kertben, egy védett teraszon laktak, de volt a füvön is egy kifutójuk. Gyorsan hozzászoktak a símogatáshoz, gyerekzsivalyhoz, nyüzsgéshez. Három hetes koruktól sok látogatójuk volt, jöttek a leendő gazdik is látogatni választottjukat. Bonitát is többen szerették volna megvenni, de első pillanattól tudtam, hogy ő az enyém lesz. Persze én könnyű helyzetben voltam, mint az apakutya gazdija - én választhattam először. Jelen voltam a születésüknél is, ami óriási élményt jelentett. Bonita nagyon élénk, masszív, gyönyörű kiskutya. Imád enni - talán jobban is, mint kellene. Sok ötlete van a neki tetsző dolgok megszerzésére és megkóstolására, semmi nincs biztonságban tőle. Új környezetébe nagyon hamar beilleszkedett, jóban van a cicákkal is, Titivel pedig már elválaszthatatlanok. Terveim szerint rendszeresen részt fogunk venni kiállításokon, valamint beiratom egy kutyaiskolába is, hogy jól szocializált, illedelmes kutyus váljon belőle felnőtt korára. Érd, 2007 október Tóth Viktória |
Hozzászólások (0)
Bejelentkezéshez kattints ide, ha még nem regisztráltál, regisztrálj!